food

Főzőcskézek. Folyamatosan. Éhesek vagytok? Képeket nézni egyszerübb, mint olvasni. Hajrá!

Ez Burito. A buritto-hoz, buritto kit kell. Na ez nagyon sznob. Valamiért a sowi jutott róla eszembe. Bár ő csak megvette volna ,de a hús megcsinálásához lusta lett volna...

Ilyen lett készen.

Na ez a kép sem a Stahl konyhájában készült...

Gulasch lett belőle

Ez meg spagetti. Szokás szerint annyit főztünk, hogy nem volt seholse hely. Ezért egy ideig a fürdőszobában laktak a porciók...

Csipetke. mert az feltétlenül kellett a levesbe. Ekkora butaságot. És sok plusz órát. Köszi Martin!

Szülinaposok (egy csomóan vagytok) ! Sokat! Boldogat! Én iszom az egézségetekre....

(igen a kép beálított. Nem ezért nem fér a kaja a hűtőbe. :) mostanába hatosával vesszük a borokat mert úgy kapunk kedvezményt. Húúú a héten van vagy 5 üveg minőségi borunk is. Igazi Ausztrál. Kiváncsi vagyok rájuk. Hoppá. Azt nem meséltem hogy szereztünk boros poharat is. Le is lépek. Dolgom van... :) )

11!

megyünk lopni

Megszoktam már, hogy velem folyamatosan olyan dolgok történek, amik nincsenek az igazi életben. A mai este mégis mindent ver (igen durvább, mint a vízi mentős vagy a sivatagos történet). Zavarba ejtő, megmagyarázhatatlan, és ezúttal köze sincs a rocknroll-hoz…

Ma pontosan egy hete kaptam új lakótársat most Kolumbiából. Akkor úgy gondoltam, hogy a bemutatkozás illetve a nyújtsunk segítséget az új emberkének dolgok, egészen jól sikerültek (magamhoz képest, és figyelembe véve azt is, hogy elmondta csak egy hétig marad). Megmutattam a mosodát, beszélgetős voltam, és összekötöttem a családjával a freecall-on keresztül (hé! Stop! Használjátok! Vezetékes-vezetékes 5 EUROCENT korlátlan beszélgetés Magyarország és Ausztrália között. Jó lett volna előbb ismerni…)

A problémák akkor kezdődtek, amikor túl sokat kérdezett, túl sokat akart velem lenni. Kérdés Cunamik…. Valamelyik délután megkérdezte hogy elfoglalt vagyok-e. Én éppen travian-oztam, na ilyenkor rohadtul el vagyok foglalva. Ezt meg is mondtam neki. Ennek ellenére 3 perccel rá megkérdezi, hogy kérdezhet-e. Mondom igen. Két kérdést tett fel:

„beépítettem e valamilyen rendszert a falba, hogy ennyire olcsón tudok beszélni az országommal”

„ha van ez a freecall dolog, az azt jelenti, hogy nincs is szükség többé otthoni vezetékes telefonra?”

Az első kérdésre még hülyéskedve válaszoltam hogy igen Magyarországról importált atommagot építettem a falba és a sugárzás segítségével beszélünk. Röhögtünk. A másik kérdésnél már kissé türelmetlenül csak a hülye kérdést választ adtam, és elmagyaráztam, hogyha nem tud mit csörgetni akkor hogyan is beszélhetne. Kicsit besértődött pufogva kiment. Másnap reggel, viszont még kedélyesen elbeszélgettünk.
Aznap este én kimentem a parkba sütögetni, illetve a Friday nevű szórakozóm ipari egységben múlattam az időt. Mikor hazaértem csak annyit láttam, hogy a gyerek zavarban van. Odaülök a gépemhez. Naná hogy használta. Fasza. Közben látom hogy a freecall egyenlegem változott. Igen. Kérdezés nélkül vette a bátorságot, arra hogy Kolumbiát hívogassa. Rövid vita. Kértem, hogy tartsuk a hátralévő napokban a távolságot.
Így is történt. Én helló-nál többet nem beszéltem vele..
Vasárnap hatalmas főzőcskébe fogtunk, bespejzoltunk a hétre. Gulyás, spagetti, steak.
Hétfőn ebéd Martinnal, valamiért olyan érzésem van tegnap több volt a levesből... Mindegy, biztos elpárolgott a leve. Másnap egy remek bor és 2 napos pácolt husival megyünk sütögetni. Grill beizzít, rákészül… És egy hús hiányzik. Nem értjük. Ez nem lehet. 4-et vettünk… 4 –et pácoltunk be... Visszafutok a koleszba hátha másik dobozba tettem. Nem. Nincs meg. Nem értjük. Kérdőjelek.

Ma este. Felidegelem magam a forint gyengeségén és csekkolom a számláimat. Telefonkártya cserél. És akkor a banktól jön egy sms… Azaz én a mai napon 10 órakor 50000 forint értékben vásároltam a Cityben egy elektronikai szaküzletben. Sokk. Agyvérzés. Telefon a banknak. A hír igaz ma 10 órakor délelőtt történt a tranzakció… A kártyám viszont a helyén.
A gyerek sehol. Cuccai összekészítve. Tudom, hogy reggel ötkor megy. Le megyek a biztonsági őrhöz. Hívjuk a rendőrséget. Közben nem vagyok elég bátor eltenni a bőröndjét. Szakács a gyerek, igaziból csak a bárdja jár a fejemben. Rendőrök megérkeznek. Azt mondják nincs bizonyítékom. Nem tudnak mit tenni. Arra sem hajlandóak, hogy megvárják amíg a gyerek visszaér. Azt kérem, tanácsoljanak valamit. Nem tudnak. Sablon duma. Ülök, és nem tudom mit tegyek. Összegyűjtsek egy sereget, és nem engedjem ki a szobából? Mi van ha nem ő volt a tettes? Tanácstalanság. Düh.
Ingázunk fel alá a koleszban. Végül csak vissza kell menni a szobába. Bent van. Martin velem. Nincs kontrol. Elkezdem neki mondani. Blöffölök. Azt hazudom a rendőrség úton egy-két óra és itt vannak. Bemondom, hogy újlenyomat alapján be tudják bizonyítani. A srác csak figyel, nem szólal meg. Megijed. Látszik, hogy fél. Azt mondja, nem ő volt de nem akar semmi rendőrségi ügyet, mert fél hogy nem éri el a repülőt. Blöffölök tovább. Megmondom Neki hogy ne féljen ha nem ő volt az is kiderül és semmi baja nem esik. Hezitál. Hallgat. Megismétli ugyanazt. Órára nézek. Elmondom még egyszer. Itt a lehetőség még mindig, hogy egymás között beszéljünk. Elkezdi. Bosszút akart rajtam állni mert csúnyán viselkedem vele… Meghallgatom. Visszakapom a pénzem. A gyerek már nagyon fél. Túl sokszor kérdezi meg, hogy hány ember fogja őt most megverni. Sokszor elismétlem, hogy tartom a szavamat,mehet.

Kimegyek a szobából. Reménykedem, hogy mire visszaérek nincsen ott. Ott van. Elkezdünk beszélgetni. Zavarba ejtő. Én érzem rosszul magam. Hibásnak felelősnek. Mert nem voltam kedvesebb. Azt mondja, hogy jó ember vagyok, és Isten vigyáz rám. Megkérdezi miért néztem meg ma a számláimat… és tényleg. Miért? Havonta ha egyszer. Túl sok macera. Rosszul érzem magam. Megkérdezi rosszat kívánok-e Neki és meg akarom-e ütni. Egyre kínosabb a szicsu. Amit gondolok azt mondom. Nem akarom megütni, és remélem épségben hazaér. Kifogyunk a szavakból. Elindul kifelé. Jó utat kívánok. Odamegyek kezet nyújtok neki. Kezet fogunk
Melyik vagyok én? Érdekel. Mindenki véleménye (a válaszokat kérem szépen Tőletek. Mindenkitől. Megjegyzésben J). Csak mer itt ülök és nem tudom a helyére rakni (na jó azért az a baszott nagy hentes bárd is aggaszt. Lenne már öt óra. Csak már adná le a kulcsot ahelyett hogy itt kóvályog valahol az épületben…)

A – antiszociális köcsög voltál, megérdemled a történéseket

B – balek voltál egy tolvajjal kezeltél miután meglopott

C – ilyen nincs az igazi életben.

D - talán valami hasonlót csináltam volna…

17!

Ez már Európa. Amikor a bankkal beszéltem megszakadt a vonal (Budapest bank). Megtudtam, amit akartam nem hívtam őket vissza. ŐK IGEN. Az Ausztrál mobillomon! Megoldásokat ajánlottak!! Mintha egy fontos ügyfelük lennék.

urulu rock!

Lopni fogok, ráadásul át is szabom, mert egyszerűen ez passzol ide (Hobo)… 2500 kilométert utaztam turistabusszal, kizárólag teljesen hülyék csinálnak ilyet, vagy akiknek nincsen autójuk, pénzük csak idejük. Láttam, éreztem, untam, utáltam, mindent aztán holtfáradtan hazatértem, és meséltem micsoda jó dolog is volt…

Alice Spring backpackers, reggel hat. Félig meddig összecsomagolva, rohanok kifelé, mert hallom, hogy megjött a busz, kulcsot leadom, de az ajtón már kijutni nem tudok, mert a kódot nem jegyeztem meg. Hátizsákot át a kerítésen, én utána, kezdjünk bele…

Valami teve farmon nézelődünk, hazudnék, ha azt mondanám érdekes. Órákat utazunk, én alszom mikor felkelek, valami ebéd féleséget állítanak össze a campingben (már a sivatag közepén), és elhangzik az ominózus mondat: „Most mi 3 napig olyanok leszünk mint egy nagy család”. Álmosságnak nyoma sincs, talán még hangosan is kimondom: lófaszt!

Rossz érzésem támad. A kaja szemmel láthatólag kevésnek tűnik 24 emberre… Igen, valahonnan ismerős ez a hangulat… Survivor… És most tegyük hozzá gyorsan, hogy amikor megnéztem az első részt a Survivorből hangoztattam is a véleményem. Én abban a csapatban vagyok, aki sosem akar ilyen szigetre menni, éhezni (akármennyire megrendezett is volt. Én egy kicsit sem akarok szenvedni. Elég sok szarba keverem magam, saját akaratomból). Én hülye sznob vagyok, és ha ilyen szép szigeten lennék akkor bikinis lányokat akarok, meg koktél olyan kis napernyővel. Peeersze… Sör nélkül… éhezés.. AHA! kanyarodjunk vissza…

ilyenek mászkáltak...

Kaja. Elkezdődött az attack. Nem tudok annyira önző lenni, hogy előre furakodjak. Többen rogyásig szedik a tányért. Én bosszankodok, és szépen a maradékból szedek. Az idegvezető közli, hogy a „nagy család” elmosogat együtt. MOSOGATOK MÁR! AZONNAL! Elöblítem a saját kis tányéromat aztán el is húztam sétálgattam, meg leskelődtem a többiek mikor végeznek. (na ha survivorosdit játszanánk, akkor ezen a ponton már ki is szavaztak volna. Igen. antiszociális vagyok.)

Buszon. Én egy egyszemélyes széken tolom mellettem folyosó, majd kettes szék. A szomszédom egy matematikus. Aki kurvára logikusan kitalálta, hogy egyedüliként neki kell a vacak kis hátizsákját a folyosóra rakni, ezzel hátráltatva engem a kijutásban a lábam kinyújtásába. Különös játékba kezdünk. Ő tudja, hogy bosszant a táskája, én úgy csinálok mintha álmomban véletlenül megtaposnám a táskáját. Őt zavarja, hogy koszos lesz. Arrébb teszi, de nem rakná oda ahova mindenki más. Én taposom tovább. Ez így megy három napon keresztül…

Hihetetlen tájakat látunk, folyamatosan harc van a kajáért, a többiek nyomják ezt a „nagy család” dolgot. Én jusztsem.

Már a második napon megérkezi jó haverom. Az eső… Igen, pontosan. A sivatagban. Most mesélték, hogy arrafelé vannak olyan helyek ahol 7 éve nem esett. Hát én meghoztam. Urulu megmászása kimaradt, de minden ért kárpótolt a napfelkelte és ez a hülye kis színváltós szikla (én így hívom. Egyébként a világ legnagyobb egybefüggő monolit tömbje)

ugyanaz a szikla. pár percen belül....

Este tábortűz alternatív főzési módszer. Harc és homokkal ízesített csirke. Egy pillanatra, majdnem csapatjátékos leszek. Azt mondják rakjunk tüzet. Oké, elkezdem építeni. Szép nagy tornyot csinálok. Azt mondják nem jó. Hogy túl nagy. Oké. Mehet tovább…

jól összeköpködtem, de persze hogy nem szólalt meg...

Reggel, újabb túra. Persze hogy nincs meg a vizes flakonom. És tulajdonképpen a parkbelépőm se találom. Jellemző. Különben is folyamatosan ezzel a flakonnal jönnek (hogy ennek van e jelentősége a későbbiekben mindenki, döntse el maga-maga). Minek? ESIK AZ ESŐ. Vazz! Egy 10 km lesétálok víz nélkül. (tegyük hozzá. Hülye turistaként kölcsön kértem egy nagyobb táskát, de a hátizsákomat nagyon nem hoztam el magammal). Na én meg lóbálni nem fogom 3 órán keresztül a hülye flakont.

Egy zsebkendőt mutatok fel jegy helyett, benyalják. Kis szikla, nagy szikla, geológia oktatások, sok-sok konwlegde az aboriginalokról. Szép helyek, érdekes utak.

Azért a térerő, meg a net kapcsolat nagyon tud hiányozni… Szeretek online lenni, na.

Utolsó éjszaka. Alvás a szabad ég alatt megint (néha esőcseppek). A többieknek új, én megcsináltam ezerszer. Oké, azért hogy dingók üvöltésére kelek az nem szokásos. Reggel, különösen az én figyelmemet hívják fel a flakonra. Elhagytam. Pénzem nincs, mert csütörtökön indítottam el az utalást. Kukázok egyet, hátha tényleg kemény lesz, meg napsütés tízezerrel. Nem az. Siratom a 19 AUD-t amit kiadtam naptejre meg szúnyoghálóra legyek ellen.

Indulás visszafelé. Szokásos gyűjtsünk email címeket blablabla.

Tudom, hogy oda kell figyelni valamire. Le kell csekkolnom a pénzt. Hazudok, már jó előre elterveztem, hogy egy 6-os Heinekenel ünneplem meg, hogy visszatérek a civilizációba. Pénz nem jött meg. Rocknroll.

a kétségbeesés kanyarja

Szarban vagyok. Ha holnapig sem jön át akkor gyaloglás lesz a reptérre. Ami nincs közel. Hajnalban kelés. Pénz csekkolás. Egyenleg nulla. Nincs mit tenni. 25 km… Persze hogy tűz a nap. Az utat sem tudom. Erőltetett menet. Nem lehet megállni. Ahogy megállok a legyek minden porcikámat ellepik, belemásznak a fülembe, az orromba a napszemüveg alá. Vizes flakon? Sehol. Át az országúton, a sivatagban. Az első másfél óra vicces. Utána fáj. A lábam kivan, érzem kezdek kiszáradni, megállni nem tudok mert e legyek ellepnek. Az idő szorít, néha úgy érzem azok a nagy dög madarak mintha felettem köröznének... 4. órája megyek, nézem a repülőket amik még mindig kurva messze szállnak le. Az utolsó 2 kilométer egy útkarbantartó kocsin teszem meg. Igen előbb is stoppolhattam volna. Berontok a reptérre. A férfi wc-t takarítják. Nem érdekel. Remegő lábbal kiiszom a vízcsapot. Már, jobban csekkolom a bankkártyám. Az utalás megérkezett…

[subbától lenyúlva: random kínzó kérdés: az akkor csak nekem nem vicces, hogyha az idegenvezető a mikorfonban hangosan és többször, igen! direkt beleröfög]

27!

elutaztam...

Utolsó, és egyben a legnagyobb utazás. Cél Urulu, vörös szikla (akit nagyon érdekel, vagy esetleg nagyon ráér bővebb infók: KLIKKK). Miért? Mert az útikönyv borítóján ez van. Szóval, irány a sivatag, a kontinens közepe. hétfőn jövök... Vajon esni fog az eső ott is?

31!

dreamworld

Alapvetően és különben is! Persze… próbálom már összefoglalni… Legyen elég annyi, hogy a Movieworld jobb, mint a Dreamworld. Zúzosabbak a hullámvasutak, a felvezetés, a koncepció. Na nem panaszkodom, azért megint kaptam pár G-t az arcomba. És ne felejtsük el azt sem, hogy "MÁSNAP" amikor a szokásos capucinomat kívántam elfogyasztani ösztönszerűen elkezdtem kapaszkodni kezdtem a liftben, ugyanis azt hittem megint azt a laza 120 méteres szabadesést élem át … És mivel képeket nézni sokkal egyszerűbb mint olvasni. Tessék…

Innen. széken ülve. lefele...

[subbától lenyúlva: random kínzó kérdés: hé! az oké, hogy sznoboskodunk borozás közben az eperfa hordóval... De hogyan lehet eperfából hordót készíteni? az nem egy bokor? valaki?]

32!